5
Szerkesztő: Aszalós Sándor
Az orbánizmus ideológiailag zagyvalék, szakmailag dilettáns, erkölcsileg silány, vallásilag hazug és nemzetileg káros. Ezt már régóta tudjuk róla, de eddig még nem találtuk meg az ellenszerét, nem találtuk meg azokat a pontokat, amelyek megváltoztatásával fel lehet számolni és meg lehet akadályozni, hogy a későbbi politikusok fejében újrakeletkezzen. Nem kétséges, hogy egy keleti típusú diktatúra hiteltelenítésének egyik legfontosabb eszköze kulturális alapjának felszámolása, vagyis az emberellenes – értsd: nőellenes, kisebbségellenes, szegényellenes, művészetellenes, tudományellenes stb. – eszmék és képviselőik természetének és tetteik következményeinek átérezhető bemutatása. Akik imádják a politikai, vallási és az egyéb giccset, azok örömmel teszik a polcukra, a gombolyaggal játszó cicusok és a naplementés mázolmányok mellé, a Nyirő- és Wass-köteteket. Közben pedig észrevétlenül elfogadják a legaljasabb gondolatokat és a legszégyenletesebb tetteket is. Érdemes megfigyelni, miként süllyednek egyre mélyebbre a Fidesz-állam vezérei a narcisztikus önimádatba, amely mindig giccses és visszataszító azoknak, akiknek még maradt némi ítélőképességük. Ez a giccses önimádat bizonyára szoros kapcsolatban van az állam kulturális törekvéseivel, azzal, hogy a magyar történelem legsilányabb alakjait választják példaképnek, no meg azzal az ámokfutással is, amit a határon túli magyarok között művelnek a főméltóságok. Legyen világos mindenki előtt, hogy a Schweitzer Józsefet ért támadásban felbujtóként nemcsak a Jobbik minden politikusa és támogatója, de a nyilasokat rehabilitáló Kövér László és Hoffmann Rózsa, a Horthy-kultuszt felélesztő és hallgatásával elfogadó minden országos és helyi politikus bűnös. Az antiszemitizmus és a cigányok elleni gyűlölet Magyarországon elválaszthatatlanok egymástól. Levonhatjuk a következtetést: az orbánizmus kultúrája a felsőbbrendűség (lásd a miniszterelnök beszédeit a magyarok tulajdonságairól) és a gyűlölet kultúrája. Aki ember akar maradni, az nem fogadhatja el ezt a kultúrát!
A magyar kultúra regenerálása azonban nem lesz elég az orbánizmus felszámolásához. Az ugyanis mindössze a rendszer fennmaradását biztosító két tényezőt határoz meg: az agresszív és bármire hajlandó tömegtámogatást, és a politikai nárcizmust. Fontos, de ingatag alapzat. De van egy ennél sokkal stabilabb, a magyar politikai hagyományokba mélyen beépült rendszer is, amely biztosíthatja az orbánizmus erejét ma, és fennmaradását a jövőben. Ez az eszköz az államosítás, mégpedig a minden területre kiterjedő totális államosítás. Az állammal nem az a baj, hogy rossz gazda, hanem az, hogy azokon a területeken, amelyeket fennhatósága alá von, kiszolgáltatottságot és korrupciót teremt, mert képes megszüntetni a függetlenséget, vagyis a szabadságot. Ez az a pont, amit az uniós és az amerikai elemzők nemigen értenek, viszont Európának ezen a részén mindenki tudja, hogy nemcsak az intézmények függetlenségét lehet elvenni jogszabályokkal, hanem az intézményekben dolgozó, felelős beosztású emberekét, sőt a beosztottakét is, és akkor máris úgy működik az ügyészség, az önkormányzat vagy az iskola, mintha a legszigorúbb dresszúra alatt állna. Senki se várja persze ezeknek az intézményeknek a frissen kinevezett uraitól, hogy elismerjék, ők csupán a párt szolgái. A viszonyoknak ez a része átláthatóbb és viszonylag könnyen értelmezhető. Az államosítás erkölcsöket és önbecsülést romboló ereje azonban abban van, hogy olyan helyzetet teremt, amelyben nincsenek alternatívák, és ennek következtében meg kell hajolni, el kell fogadni a felsőbbrendűek akaratát. A kényszer nem, vagy csak nagyon ritkán fizikai jellegű, inkább a helyzet teremtette szükség viszi rá az embereket az engedelmeskedésre. Mivel az orbánizmus egy viszonylag szűk csoport totális hatalmi törekvéseinek kielégítésére létrehozott politikai vállalkozás, teljes alárendelődést kíván. Képviselői egyre nyíltabban fejezik igényüket: mindenkinek engedelmeskednie kell! Csakhogy még nem vették birtokukba a teljes társadalmat, még mindig vannak területek, ahol demokratikus fosszíliák állják az útjukat. Ezek eltüntetésének egyik legfontosabb eszköze az államosítás.

A gazdaság államosítása

Kétféle módszere ismert a jelenkori Magyarországon. Az egyik a klasszikus, amikor az állam kisajátít vagy megvásárol valamilyen vállalkozást. Ez nehézkes és kevéssé hatékony, ennek ellenére az Orbán-kormány alkalmazza ezt is. A másik módszer a rendszerváltás után alakult ki, és kissé hasonlít a neokolonializmushoz. Az állam nem szállja meg direkt módon az egyes cégeket, csak olyan helyzetbe hozza őket, hogy fennmaradásuk szinte kizárólag az állami megrendelésektől függjön. Ezt a módszert igyekeznek kiterjeszteni az orbánisták minden területre. Az állami megrendelés-monopólium hatására a legtöbb vállalkozó vagy közvetlenül az államtól, vagy azoktól kerül függő helyzetbe, akik már biztosították a maguk előjogait az állammal való kapcsolatban. Ami természetesen azt jelenti, hogy közvetítő korrupció alakul ki, vagyis egy többrétű kliensrendszer jön létre.
A demokraták programjában tehát fő helyen kell szerepeljen az állam gazdasági szerepének átalakítása. A gazdasági tevékenység szereplőinek mindenekelőtt a vállalkozóknak kell lenniük. Emellett az állam szerepe sem csekély, de nem mint a megrendeléseket és a kifizetéseket centralizáló intézményé. Az államnak éppen arra kell figyelnie, hogy ne alakulhassanak ki olyan gazdasági hatalmak, amelyek kiszolgáltatott helyzetbe kényszeríthetnek más vállalkozásokat. No és persze olyan jogi feltételeket kell létrehoznia, amelyek ösztönzik és támogatják a vállalkozásokat, kezelik a válságos helyzeteket.

Az oktatás államosítása

Az oktatást, illetve az iskolákat a hagyományos módon is megpróbálta államosítani a kormány. Az ő peche, hogy nincsen rá pénze, de ez nem feltétlenül szerencse a demokraták számára, mert a gondolkodást és az oktatást viszont tudja államosítani az oktatási módszerek, a tananyagok megparancsolása révén. A szolgalelkűség hosszú távú megalapozásához elengedhetetlen azoknak a gondolkodási sémáknak az elsajátítása, még pontosabban a megkérdőjelezhetetlenné, a magától értetődővé tétele, amelyek természetessé teszik a vezető pozíciókban lévők előtti hajbókolást, és döntéseik kritikátlan elfogadását. Az új alap- és kerettantervekkel egyértelműen ez a kormányzat célja. Ezért tette a művészek mellé vagy helyére az olyan giccsgyártókat, mint Wass Albert, meg a vallásos gyűlölködés olyan figuráit, mint Nyirő József. Ezért került az erkölcs- és a hittan a kötelező tárgyak közé, mit sem törődve azzal, hogy minden épeszű ember tudja, senki sem lesz erkölcsös attól, hogy bemagoltatják vele a szabályokat, még akkor sem, ha azok vallási szabályok. Némi ellentmondást visz az államosítás rendszerébe, hogy az iskolákat az egyházak tulajdonába kényszeríti a kormány, ez azonban könnyen feloldódik az állam és az egyház szimbiózisában. Hogy kettejük erőviszonya még tisztázatlan, azt mindenki észrevehette az ún. „nemzeti összetartozás napja” alkalmával, amikor az egyházak nem voltak hajlandóak harangozni. Egyáltalán nem meglepő, hogy nem hagyják magukat utasítgatni, hiszen ők olyan viszonyt szeretnének, amelyben az egyházak a dominánsak. Végül is megdolgoztak érte, nem?
Érdekes ellentmondása az oktatás feletti uralom megszerzésének az, hogy a fiatalokat – mint mondják – a természettudományok felé akarják terelni, s ezzel egyidejűleg mégis csökkentik a matematika órák számát az általános iskolákban. Lehet, hogy a (jogot végzett) nagyurak nem tudják még elképzelni sem, a természettudományok számára mennyire nélkülözhetetlen a matematika. Mint ahogy nem értik azt sem, miért nem vonzóak a természet- és a mérnöki tudományok mifelénk. Pedig nagyon egyszerű! Semmilyen állami kényszer, ösztönzés, fenyegetés vagy bármi egyéb sem tudja rávenni a fiatalokat ezeknek a tudományoknak a tanulására, ha nincsen olyan gazdaság, amelyik igényt tart a tudásukra, megfizeti őket és karrierlehetőséget kínál nekik. Évszázados tapasztalat, hogy Magyarországon semmit sem lehet kezdeni a kreatív természettudományi tudással (mással se nagyon), legfeljebb az jut valamire, aki el tud menni innen, zsebében a találmányával.
A demokraták programjában tehát a másik fő pontnak az oktatás nyitottá tételének kell lennie. Meg kell szabadítani az iskolákat és az egyetemeket az állam különböző szintű intézményeinek dilettáns beavatkozásától, és olyan rendszert kel létrehozni, amely lehetőséget ad a diákok képességeinek kibontakoztatására.
Már csak egyetlen területet szeretnék megemlíteni, nem mintha nem lenne még jó néhány, de nem szeretném, ha az olvasó beleunna a hosszas fejtegetésekbe.

Az alvilág államosítása

Napok óta tele van a sajtó találgatásokkal, mi állhat a rendőrségi vezetők letartóztatásának hátterében? Miért éppen most tartóztatták le a budapesti alvilág régóta ismert figuráját V. Lászlót és a vele állítólag üzleti kapcsolatban lévő rendőröket? Persze senki sem tud semmi biztosat, aki tud, az pedig nyilván nem mondja el. Tényleg a rendőrség korrupciótól való megtisztításáról lenne szó, vagy valami egészen más történik? Nem tudhatjuk, viszont adnék néhány támpontot az események megértéséhez. Az értelmezési alternatívák közül arra hívnám fel a figyelmet, amit a korábbi kutatások valószínűsítenek. A korrupcióról a rendőrök között folytatott kutatások az bizonyították, hogy szoros kapcsolat van a rendőri szubkultúra és a korrupció között. A szubkultúrák között volt egy, amelyik különbséget tett a korrupció elutasítása és a korrupt rendőrök megbüntetése között. Ezt „csendőrkultúrának” neveztem el, mert a legfontosabb értékei a parancsolás és az engedelmeskedés voltak. Ebben a kultúrában büntették, de nem utasították el a korrupciót, ami azt jelentette, hogy helyesnek tartották szankcionálni, de minden további nélkül együtt dolgoztak volna a korrupt kollégáikkal és még a magánéleti problémáikat is megosztották volna velük. Ezt az ellentmondást akkor lehet feloldani, ha azt feltételezzük, hogy azért tartják helyesnek a korrupció büntetését, mert az kétségbe vonja a parancsnok hatalmát. Vagyis, ha nem tesz ilyet (azaz a parancsnok tudtával, engedélyével és hasznára korrupt), akkor nincsen ellene kifogásuk e szubkultúra híveinek. Az Orbán-kormány már létrejötte óta az erőt, a kikényszerítést, azaz a parancsolást és az engedelmességet tartja mindennél többre, vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy egyfajta csendőr szubkultúrát képvisel. Ha alkalmazzuk rá a rendőrök között megfigyelt szabályokat, akkor van esély arra, hogy mindaz, amit most látunk, nem más, mint az alvilág bizonyos szegmense feletti uralom megszerzésére tett kísérlet, más szóval, az alvilág államosítása.
Ha sikerül a Fidesznek államosítania a társadalmat (ide kell még sorolnunk az önkormányzatokat és az egészségügyet is), és az ennek következményeként előálló intézményrendszert, kultúrát és gondolkodásmódot a demokratikus ellenzék nem számolja fel teljes egészében, akkor hiába bukik meg Orbán Viktor, a rendszere fenn fog maradni. A feladat tehát az, hogy megtaláljuk a módját, hogyan lehet a lehető leghatékonyabban, a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb fájdalmat okozva felszámolni mindazt, amit az ellenforradalom teremtett, és mindazt, amire támaszkodott.

2012. június 08

Forrás:
http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=142521:totalis-allamositas&catid=82:cskremerferenc&Itemid=120


***
Krémer Ferenc
TOTÁLIS ÁLLAMOSÍTÁS
<<<Vissza a tartalomjegyzékhez.
...