3

Egyetlen művészet sem csupán a nagyokból táplálkozik. Ők sem nőhetnének meg a kisebbek nélkül,
az irodalomtörténet folyamatosságát ezek az utóbb kevéssé ismert vagy elismert szerzők tartják fenn.
Közülük válogatunk, hogy kiemeljük őket a feledésből. Legalább a tudat, tudatunk következő „kihagyásáig”.
                                                                               
                                                                                                                                                                       Dr. Bárdos László                                                                                                                                                                                irodalomtörténész

Szerkesztő: Fetykó Judit
Találjon

Akit a sorsa kijelölt
éljen szegények bánatában
sűrü ködben ülhet magában
míg befogadja őt a föld
de hűtlen már sose lehet
a szegénységhez itt e tájon
hol bánatpenész nő találjon
otthont s meggörnyedt éveket
s találjon kemény szavakat
mit eltűrt mindazt kikiáltsa
szenvedők helyett szóljon átka
míg az ég ég és a föld föld marad.

Szállj fölébem

Hányféle szennyet önt a felhő
hányféle koszt a szél nyakamba
szemem hányféle por vakítja
szivem hányféle front szorítja?
Fertőzött itt a víz s a lég is
fertőzött itt a fű s a szó is
sose lesz tavasz tán e tájon
ázom és fázom szüntelen csak.

                     *

A nappal végeláthatatlan
és este fáradtan ledőlök
aranytollakkal szállj fölébem
nyugtató daru drága álom.

Fekete szeder

Fekete szeder íze számban…
füzesi erdő te jössz utánam.
Mikor lenyeltem az első szemeket,
itt volt köröttem a gyereksereg.

Bekanyarodtunk a Peti dombról
ritkás erdőbe, hol sűrü bokrok
már ismerősen vártak reánk,
hamarosan tele volt a szánk.

Öt gyerek majszolt remek gyümölcsöt,
erdei ösvény hangos örömtől,
elcsavarogtunk együtt megint.
Lángot fuvó fény lombon át ránk tekint

Morogsz dohogsz

Micsoda elfajzott világban élünk
panaszolod ifjukori barátom
(ki persze régen megtagadtál)
senki se rendeli meg már a verset
senki se mondja meg mikor miért
lelkesedj s légy alkalomszerűen dühös
s mikor miért marcangoljon az önvád.
Így hát káromkodsz és társaidat szidod
mindenki tehetségtelen az öregek
és a fiatalok is kik méltatlanok
hogy majd nyomdokaidban járjanak.
Most hallgatsz elkerül a vers
a szegényember gondja régen nem tiéd
párnázott ajtód mögé nem jut be a bánat
és mégkevésbé az öröm
morogsz dohogsz és társaidat gúnyolod.
ÉLETRAJZ
A szegény panasza

A szegény panasza szegénynek
füléig jut csak. Gazdagok
a sorsod jaját úgysem értik,
keményen érdeküket védik
s az önzést meg nem bonthatod.

Mint betonpillér, mely a vízben
csak keményedik és a híd
erősebb lesz, bár ostromolja
az ár nap-nap, s le nem omolva,
gőggel s könnyedén áll az ív, –

úgy áll a törvény mi fölöttünk.
Jóság? Belátás? Félelem
ad jogmorzsákat s enni, inni,
hogy ne lázadjunk, s tovább vinni
kell igánkat az éveken.

Esőben ázunk, téli fagyban
kezünk kékülhet, és a nyár
csak verejtékünk sorozza,
az ősz gondját sunyítva hozza
s ránk ragad a tavaszi sár.

Igy formálódunk. Sziget nő csak
lassan s konokon, mint szivünk;
iszap, sár és kő lerakódik,
víz, szél szövetségbe fonódik,
hogy zöldeljen ki már hitünk.

Nyomorúságból s küzdelemből
nőhet-e élet szabadon?
majd unokánk talán megéri,
sorsunkat könnyel felidézi,
ha győz s boldog lesz egykoron.

A lázadó

A lázadó, ha megkapja a koncot,
elhallgat mindig? S lesz belőle polgár,
ki tiszteli a gazdagot s az oltárt,
megszégyenítve minden udvaroncot?

A szegények kényelmetlen koloncok
már ezután. Igazság? Eszme? Lomtárt
emleget gúnyosan; értük nem ont már
egy könnyet sem, s az ifjú sok bolondot

megveti illendően. Ó, teli bendő,
ki elfelejtesz minden régi átkot
s könnyűvé teszed a szolgaláncot

s oly sok gerincet hajtasz játszva hétrét –
tanításod, tudom, nagyon kelendő…
s nem látom én se napjaimnak végét.
1946
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
Szökés

Mint a medve, mely megérezte egyszer
a részeg idomító gyengeségét,
rátámad és a földre dönti
hatalmas mancsával, és éles fogával
megsebzi, és hiába kergetik
vaspálcákkal már vissza ketrecébe,
megismerte a saját erejét,
s nem táncol többé senki füttyszavára,
porondra soha többé nem viszik,
mert biztonságban nincs mellette senki, –

a szabadság ízével így vagyunk mi,
ki megkóstolta, sohase felejti.
A munkanélküli meditál a parkban

Reggel sietve öltözöm
a beidegzettség parancsol
aztán elindulok
bár nincs hová.
Az utcán tétován megállok
nézem a sietőket
az út szélén kavicsot rugdalok
aztán egy parki padra leülök
számolom a fák göbeit
a napba tartom sápadt arcomat.
Kihulltam a nagy gépezetből.
Fölösleges vagyok.
Jól ismerem

Bertolt Brecht emlékének ajánlom

A szegények között
nem honol szeretet
a jóság nagyon ritka a nyomorban
gyűlölet irigység
villódzik a köddel fojtogató
csillagtalan mord éjszakában
hol fiatal az öreget
öreg a fiatalt
tépázza
gyötri
a nő a férfit
a férfi a nőt
kisemmizi
és csak alkohol
gőze hoz vigaszt
vagy tragédiát.
Én jól ismerem a szegények
felhőkig fröcskölő dühét
ők nem szavakra várnak –
„Változtasd meg a világot:
szüksége van rá!”
Lámpám fénykörében

A napok tartóoszlopa a csendben
szétrohadt.
*
Régen pusztába vándorolt
ki emberek közt nem lelt nyugalomra.

A puszta már
beköltözött az emberekbe.
*
A felhők egyre sűrüsödnek
a nappal már éjhez hasonlít.

Lámpám kis fénykörében üldögélek
és hallgatom a világ híreit.
*
Palackposta minden szavam már
mert mégis bízom a jövőben.
Teraszon

Sötétzöld águ óriás fenyők
az ég kupolája alatt
valószinütlenül
mozdulatlanok
álom és ébrenlét határán
nem értem már hol is vagyok
hegy tetején
vagy tó fenekén
surrannak úsznak fölöttem a csöndben
a madarak
a nap fénye vöröslik
lehúnyt pillám alatt.

Ülök reggeli ragyogásban
a hegytetőn
a fenyők lompos ága mozdulatlan
a teraszon fölöttem
gerendához simuló fecskefészek…
Csirregve repülnek cikáznak
a kötelezően poétikus
fehérhasu gyors madarak
és közben folyton folyvást szűntelen
potyogtatnak a keramitra
(még jó ha nem ruhámra vagy fejemre).
Nem bánnám ha ez a fecskecsalád
délre költözne már
potyogtassa a piszkot
valami Nilus menti ereszről
szagolja már más és örüljön
a poétikus madaraknak
a hangjukat se akarom
már hallani.
Ahová eljutottam

Se szégyenem se érdemem
ahová eljutottam
mit kiszabott nekem a sors
tettem és elviseltem
a hatvanon is túl ülök
kávéházi sarokban
figyelve mit diktál nekem
a belső hang a csöndben.

Az alanti szerző nevére kattintva az előző számokban közölt gazdag válogatás olvasható.
...
1912-1987
Szövegeinket a következő kiadványból válogattuk:
Hajnal Gábor, Én vagyok az. Válogatott és új versek,
Bp., 1982, Szépirodalmi Könyvkiadó.
A kötetbeli versek közlésmódján helyesírási szempontból
sem változtattunk.
Aba Novák Vilmos: Kompozició. Eremiták.